Galvanizálás: mit kell tudni róla?

2022. jún 22. | Blog

Galvanizálást is vállalunk az elérhető legmagasabb színvonalon, kedvező áron és rövid határidővel – keressen bennünket Ön is!

galvanizálás gyakorlatilag elektrolízis, vagyis egyfajta elektrokémiai folyamat, ami által fém munkadarabokat egy másik fém vékony rétegével vonnak be. A folyamathoz egyenáram szükséges, a galvanizálandó munkadarab a katód, azaz a negatív pólus, a pozitív pólus, vagyis az anód pedig a bevonatot létrehozó anyag; ez utóbbi egy külső áramforrás segítségével rétegződik a bevonandó munkadarab felületére.

galvanizálásnak több célja is lehet: a leggyakoribb a korrózióvédelem, de a forraszthatóság javítása, a felület keményítése, a súrlódás csökkentése, az elektromos vezetőképesség javítása, sőt, az esztétika is gyakori oka annak, hogy egy tárgyat galvanizálással kezelnek. Érdekesség, hogy ugyan a fémek galvanizálása a leggyakoribb, de akár műanyag munkadarabok esetében is megoldható a felületkezelés ezen formája.

Cégünk több évtizedes tapasztalattal és komoly szakértelemmel rendelkezik a galvanizálás terén, és többféle megoldással is állunk ügyfeleink rendelkezésére. Acél, alumínium és réz alkatrészek, munkadarabok esetében vállaljuk a felületkezelési eljárás elvégzését; e fémek esetében többféle galvanizálást is végzünk megrendelőink igényei szerint, így például nikkelezést, eloxálást, mangán- és cinkfoszfátozást, ezüstözést, ónozást, valamint kromátozást és krómozást is, ám e lista nem teljes. A legjobb tulajdonságokat természetesen az alapanyag és a bevonat összhangja képes megadni, ezért fontos az előbbi pontos ismerete, de a munkadarabok más tulajdonságai is képesek befolyásolni a galvanizálás minőségét, ezért mindig alapos megfontolás után határozzuk meg, hogy a megrendelést milyen bevonattal teljesítjük. Áraink kedvezőek, rövid határidővel dolgozunk, ezért Önnek is érdemes bennünket választania!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége a galvanizálással kapcsolatban, illetve, ha szeretne megbízást adni cégünknek, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

További cikkek

Alumínium alkatrészek ezüstözése a még kedvezőbb tulajdonságokért

Alumínium alkatrészek ezüstözése a még kedvezőbb tulajdonságokért

Az alumínium közkedvelt alapanyag, számos esetben alkalmazzák különböző gyártmányokhoz, többek között alkatrészek előállításához is. Az anyag elsősorban annak köszönheti népszerűségét, hogy nagyon egyszerűen megmunkálható, és különféle felületkezelési lehetőségek is...

A színes eloxálás minden igényt kielégít!

A színes eloxálás minden igényt kielégít!

Az alumínium közkedvelt alapanyagnak számít az ipar számos területén, amit elsősorban a könnyű megmunkálhatóságának köszönhet. Lyukasztható, hajlítható és hegeszthető is, így nagyon sokféleképpen felhasználható, ami megkönnyíti a gyártás folyamatát is. Bizonyos...

Hogyan lehet meghosszabbítani a galvanizált felületek élettartamát?

Hogyan lehet meghosszabbítani a galvanizált felületek élettartamát?

A galvanizálás egy közkedvelt, elterjedt megoldás a fémek korrózió elleni védelméhez. Az eljárásnak köszönhetően csökkenthető a minőségbeli romlás esélye, így pedig a különböző fém elemek, alkatrészek jóval ellenállóbbá válhatnak a káros tényezőkkel szemben. A...

KÉRJ ÁRAJÁNLATOT

Add meg terméked adatait, kívánságaid, mi a lehető leghamarabb válaszolunk.

galvan@aerometal.hu | +36-1-249-9837

aerometal.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Adatkezelési tájékoztató