Repülőgéphajtómű-szervizelés: mindenképp bízza szakértőkre!

2022. szept 26. | Blog

repülőgép-hajtóművek szervizelésére rendszeresen sort kell keríteni, hiszen, ha felmerül egy hiba, akkor már késő.

A repülőgépek hajtóművei a biztonságos repülést szolgálják – legalábbis addig, amíg valamilyen hiba be nem következik. Ha ez repülés közben történik, akkor akár katasztrófa is lehet a vége, tehát a szervizt időszakosan és kötelező jelleggel kell elvégezni. Egy repülőgép-hajtómű szervizelése a motor típusától függően akár napokig, sőt, hetekig is eltart, hiszen nem csupán egy szimpla átvizsgálásról van szó; ilyenkor darabjaira szedik szét a motort, és mindent aprólékos gonddal átnéznek, javítanak, cserélnek.

repülőgéphajtómű-szervizelés alapvetően négy lépésből áll: a hajtómű kiszerelése, alkatrészeinek vizsgálata, az elhasználódott alkatrészek cseréje, a felmerülő hibák kijavítása, majd ezt a teljes körű ellenőrzés követi, végül a hajtómű visszaszerelésével zárul a folyamat. Röviden összefoglalva nem tűnik bonyolultnak, ám számos repülőgépmotor-típus létezik – elég csak azt megemlíteni, hogy a hagyományosnak számító, dugattyús motorok mellett napjainkban már a gázturbinák jelentik a fő csapásirányt -, és mindegyiket máshogy szükséges kezelni.

A precíz, mindenre kiterjedő repülőgéphajtómű-szervizelés által nem csak meghosszabbítható a repülőgép élettartama – sőt, nem ez a legfontosabb oka -, hanem a biztonság is megnövelhető. Ha a hajtómű elromlik, a gép kialakításán és a pilóta tudásán múlik, hogy képes lesz- e kényszerleszállást végrehajtani, vagy lezuhan. A repülőgépek hajtóműveinek szervizelése tehát életet is menthet, és a legtöbb esetben ez csak akkor derül ki, amikor a következő szervizre kerül sor, sőt, még akkor sem biztosan.

Bízzon meg Ön is cégünk több, mint negyed évszázados tapasztalatában, és bízza ránk a repülőgép-hajtómű szervizelését! Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és szeretne megbízni bennünket repülőgépeinek javításával és karbantartásával, illetve, ha kérdése lenne tevékenységünkkel és árainkkal kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

További cikkek

Galvanizálás: a tartós felületvédelem

Galvanizálás: a tartós felületvédelem

A galvanizálás az egyik legmegbízhatóbb felületvédelmi technológia, amely hosszú távon óvja a fém alkatrészeket a korróziótól, javítja a megjelenésüket és növeli az élettartamukat. Az ipar számára kiemelten fontos egy olyan eljárás, amely stabil minőséget,...

Az alkatrészek felületkezelésének igazi értéke

Az alkatrészek felületkezelésének igazi értéke

Egyedi gépek gyártása során a látható, funkcionális elemekre összpontosítunk, a motor teljesítményére, a precíz mechanikára. Közben pedig gyakran figyelmen kívül hagyjuk azt, ami talán nem látványos, hosszú távon mégis fontos tényező: az alkatrészek felületkezelésének...

Mikor éri meg eloxálni, és mikor nem?

Mikor éri meg eloxálni, és mikor nem?

Az alumínium az egyik legsokoldalúbb alapanyag: könnyű, jól formálható, mégis meglepően erős, épp ezért használják az építőipartól kezdve a műszaki termékeken át egészen a bútoriparig. Van azonban egy eljárás, amivel még többre képes – ez az eloxálás. De vajon minden...

KÉRJ ÁRAJÁNLATOT

Add meg terméked adatait, kívánságaid, mi a lehető leghamarabb válaszolunk.

galvan@aerometal.hu | +36-1-249-9837

aerometal.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Adatkezelési tájékoztató